Bejelentés



Fernando Sor Zenesuli
A Zene Szerelmünk Tárgya

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.







Üzenőfal


Név:

Üzenet:





 


 

Üdvözöljük a Fernando Sor Zeneiskola honlapján!


Iskolánk neve Fernando Sor Zeneiskola. Zeneiskolánk főleg gitároktatással  az alsó fokú zeneoktatás elsődleges feladatának tartja a zene megismertetését, megszerettetését, a tanuló- ifjúság felnőtt diákok mind szélesebb köréhez való eljuttatását. Ezért nagy gondot fordítunk minden növendékünk tanítására. Aki pedig különleges zenei adottságokkal és tehetséggel rendelkezik, annak megteremtjük a továbbtanulás lehetőségét.

Fontosnak tartjuk a folyamatos kamarazenélést. Ezt már egészen kicsi korban elkezdjük a gyerekekkel, hogy megszokják az egymásra figyelést, az alkalmazkodást, és így, ebben a formában a sok megmaradó továbbképzősünk is időről időre rábírható a színpadi szereplésre. Ez a fajta muzsikálás az egyéni órákon elsajátítható tudásanyag mellett másfajta képességek kifejlődését segíti, és minden résztvevő számára örömforrást is jelent. Ily módon is igyekszünk hozzájárulni a zenei műveltség terjesztéséhez.



A gitár elsajátításához magas szakmai és emberi kvalitásokra törekszünk. A szakmaiság minőségét jellemzi tanulóink kalifitása, rendszeres szereplése, amely kifejleszti a magabiztonságot valamint az önállóságot.


D.Tóth András


Tanár




 




 


 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!